Az első hét eseményei

  1. Gáborral és Lacival vágtunk neki az ismeretlennek. Azaz Lacinak Dublin nem új, ő tavaly is itt tanult két hétig. Szerencsére emlékezett a közlekedésre, így egyből odataláltunk a szállásra. Az otthonunk Dublin Castleknock kertvárosában van. Csekély 32 megálló odáig.
  2. Hétfőn Laci bekísért az Alpha College-ba és innen szárnyaimra bocsátott. A kurzuson 10 hallgató van: spanyol, bolgár, németek és magyarok. Katie a héten 3 napig tanít. Az adminisztrációs teendők után bemutatkozós játékokkal melegítettünk be. Aztán jött az igazi kihívás: Using technology in the Classroom. Ez magyarul sem az erős oldalam. Na de ezért jöttem! Készítettünk itt használatos gmail címet, aminek a Google Clasroom fiókjába kapjuk az összes feladatot. A mentésekre a Drive-t használjuk. Lunchtime után csoportos városnézésre vitt minket Ben. Aztán egyedül mentem haza a Journey Planner használatával. Büszke is voltam magamra, csak éppen a kettős zárrendszeren nem tudtam bejutni a házba. Az akadály elhárultával isteni vacsora volt.
  3. Kedden már Gáborral "egyedül" mentünk suliba. A digitális állampolgárság volt a délelőtti téma. Ezt nálunk, Magyarországon sokkal tudatosabban kellene a gyerekeknek elmondani, sőt a szülőknek is! Aztán a Flipped Classroom-mal foglalkoztunk. Ennek a lényegét, de a hét folyamán bemutatott többi alkalmazást sem fogom tudni ebben a blogban leírni. Délután a Ted Ed -del a feladatkészítést, kérdésszerkesztést és az ellenőrzést próbálgattuk. A pocsék idő miatt a botanikus kerti látogatás helyett a Trinity College-ba látogattunk. Tömören szólva egy fantasztikus könyvtár. Utána a karácsondi kollégákkal együtt  egy waxmúzeumban szórakoztunk.
  4. Szerdán már rutinosan ment a közlekedés. Végre találtam egy igazi presszókávés helyet, Inszomnia néven. :) Úgyhogy elég éberen csaptam bele a Lesson Design tanulásába. Közben az ír nemzeti sportokat is felhasználva szövegértés fejlesztése is történt. Ma új tanárunk volt, Rachel. Igazi show-woman, nem lehet nem figyelni rá. Emellett nagyon segítőkész. a szokásos közös program a National Gallery megtekintése volt. A vallásos témájú festményektől a 20. századi alkotókig sok korszakot ölel fel a kiállítás. És megemlítem a csokis sütit a büfében. Aztán két gyönyörű parkot sétáltunk végig a magyar különítménnyel. Oscar Wilde szobrát is megtaláltuk.
  5. Csütörtök a prezentációkészítés napja. Némi gondot jelentett, hogy csak a Firefox volt a tabletemre telepítve, de Rachel megoldotta. Google alkalmazások segítségével különböző beszúrásos, hivatkozás volt a téma. A délutáni fakultatív workshopot, azaz felzárkóztatást nem hagytam ki, egyéni fejlesztésre szorulok. Este ötösben puboztunk. A közönség átlagéletkora 70 év lehetett. Nagyon kiöltözve és viselkedve.
  6. Pénteken a Quizizz-zel barátkoztam. Szenzációs jó, nagyon élveztem. Hasonlít a feleletválasztásos Róza-féle rendszerre. Nagyon egyszerűen lehet hozzá szerkeszteni feladatokat és pillanat alatt mutatja az eredményt. Laci mondta, hogy ő ezt már csinálja az osztályában és imádják. Délután Gáborral elvonatoztunk Howth-ba. Fish and chips, sör, aztán fel a hegyre. Földrajzi ismereteim is bővültek az olografikus felhőképződésről.
  7. Szombaton Laci iskolájával Észak Írországba buszoztunk. Hosszú út volt, de megérte. A Giant Causeway a világörökség része. A hatalmas bazaltképződmény orgonái hihetetlen élményt jelentettek. És hozzá Gábortól a földrajzi magyarázat. Sajnos elég kevés időnk volt rá, de kár lett volna kihagyni. Belfastban egy óránk volt csupán, de a laza hangulata megmaradt. Éppen Pride volt, alkohol nélkül. Már messze nem a robbantgatós város.
  8. Megkocáztatván a jó időt, Bray-be látogattunk. Ez is tengerparti város, ahol már erősen készülődtek a másnapi Bank Holiday-re. A part mentén kilométer-hosszan vidámpark, játszótér. A füvőn ülnek, fekszenek, piknikeznek a családok. Gáborral egy part menti magas hegyről elsőre lemondtunk. Aztán a hivatalostól lényegesen meredekebb ösvényen mégis felmásztunk. Páratlan látvány volt a város és az öböl. Az olografikus felhőket ma is láttuk, de elkerültek minket.. Este vasárnapi menü volt otthon. Sheila, a háziasszony remek szakács. A héten volt csirke, bárány, marha változatosan elkészítve és tálalva. A túrákra szendvicseket csomagolt. Patent rendet tart a házban, minden vadiúj és nagyon tiszta.


Üdvözöllek a weboldalamon!


Az Erasmus+ program keretében  két kollégámmal Dublinban vehetünk részt képzésen

Elérhetőségem

rakoczif.zsuzsi@gmail.com

 


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el